„A NÉBIH által ellenőrzött, az AKG-ban is használható termékek!”

Napjainkban egyre több kutatási és mérési eredmény számol be arról, hogy termőföldjeink állapota romlik. Egyre csökken a talajban élő mikrobák, baktériumok száma, vagyis a talajélet már közel sem optimális. Ez azt eredményezi, hogy a talajok biológiai egyensúlya – a benne zajló kémiai, biokémiai folyamatok finomhangolása – sérül. Kedvezőtlenné válnak a feltételek a növénytermesztés számára. Az ilyen területeken a mezőgazdasági termelés csökken és a szokottnál is hullámzóbbak lesznek a termésátlagok. Ennek oka feltehetően összetett. Többek között az emberi és természeti bevatkozás, mely stresszként hat a talajéletre: a nem optimális talajművelési eljárás, ill. vetésforgó alkalmazása, a nem okszerű műtrágya- és vegyszerhasználat és nem utolsó sorban a klímaváltozás.

Mi lehet a megoldás?
A talajélet helyreállítása biológiai rekultivációval (baktériumok felhasználásával), aminek során célirányosan növeljük a hasznos mikroszervezetek számát (a talajerőt). Ehhez a folyamathoz biztosítani kell a hasznos mikroszervezetek optimális működéséhez szükséges feltételeket is.
•  Megfelelő talajművelés elvégzése;
•  Talaj szervesanyag-tartalmának növelése;
•  Talajéletre káros kemikáliák (műtrágyák, talajfertőtlenítők, gyomirtók, érésgyorsítók és egyéb kemikáliák) használatának csökkentése, helyettük környezetkímélőbb anyagok előtérbe helyezése.

A hasznos mikroszervezetek optimális működése révén valósul meg:
•  a tápanyagok kedvező feltáródása,
•  a levegő nitrogén megkötése,
•  a kötött állapotban lévő foszfor feltárása,
•  a humuszanyagok képződése,
•  a mikroelemek kedvezőbb feltáródása,
•  a növények ásványi anyag ellátása,
•  a növénypatogén mikroorganizmusok háttérbe szorítása.

Aktív talajélet esetén a mikroorganizmusok savkiválasztása, enzimtermelése, vitamin-előállítása stb. is jelentős. Ezeknek az anyagoknak a segítségével nő a gyökerek tömege, javul azok tápanyagellátása, és ezzel együtt a növény szárazságtűrő képessége.

Mire figyeljünk a baktérium készítmények tárolásánál és felhasználásánál?
• Mindig pontosan tartsuk be a gyártó által előírt tárolási szabályokat! Mivel a készítményekben élő baktériumok vannak, ezért mindig figyeljünk a tárolási hőmérsékletre, kerüljük a nagy hőingadozást! Soha ne tegyük ki a tűző napra a baktérium készítményeket tartalmazó kannákat!
• Kijuttatás előtt figyeljük arra, mivel keverhető a termék. Általában baktericid, fungicid szerekkel együtt nem juttathatók ki a baktériumtrágyák. Ha bizonytalanok vagyunk, inkább kérjünk tanácsot a termék forgalmazójától vagy gyártójától, a gazdaságra leginkább adaptálható megoldás érdekében.
• Mindig a javasolt vízmennyiséggel hígítva keverjük össze a készítményt közvetlenül kijuttatás előtt. Fontos, hogy a tartály tiszta legyen, ne maradjon benne vegyszermaradék!
• Felhasználás előtt jól rázzuk fel a baktériumokat tartalmazó kannákat, flakonokat!
• Kánikulában, légszáraz időben ne juttassunk ki baktérium készítményt!