A Magyar Talajtani Társaság és a Magyar Talajvédelmi Baktérium –gyártók és –forgalmazók Szakmai Szövetsége 2023. év elején együttműködési támogatói szerződést kötött.

Miért is került sor erre a megállapodásra?

Azért, mert az alap közös kincsünket a termőföldet meg kell óvnunk, hogy unokáink is tudjanak majd gazdálkodni és egészséges élelmiszereket előállítani.

Abban egyetért a két szervezet, hogy a magyarországi talajok veszélyeztetettek. Egyes területeken már nincs hova romlania a termőtalajnak. A hazai szántóterületek humusztartalma jelentősen csökkent az elmúlt évtizedben. Az ideális 5-6 % helyett ez az érték már csak 2-3 %. A klímaváltozás káros hatásai még jobban felgyorsítják a pusztulási folyamatot. A 2023. március 11-én az M1-es autópályán bekövetkezett közlekedési tömegbalesetet a termőtalaj vesztése okozta az által, hogy a szél felkapta az elporosodott, szerkezet nélküli talajt.

Hogyan lehet megállítani a termőtalajok romlását, illetve elérni a javulást?

Mindenképpen komplex rendszerben kell gondolkodni, mely tartalmazza többek között a talajkímélő művelést, a talajélet serkentését, a mikrobiológiai és biostimulátor készítmények használatát, a talajtakarást és jó vetésforgó megválasztását. A leglényegesebb, hogy ismerjék a gazdák a termőtalajuk adottságait, mert csak akkor tudnak hatékony művelési rendszert kidolgozni.

Az együttműködés elsődleges célja a szakmai oldal erősítése. Fontos, hogy a gazdálkodók, a velük kapcsolatban álló szaktanácsadók mindig friss, napra kész ismeretanyaggal rendelkezzenek. Az edukációban rá kell világítani arra, hogy a gazdának saját talajadottságaihoz igazodva szükséges azokat a módszereket, eszközöket kiválasztani, melyek a romlását megállítják. Ebben működik együtt a Magyar Talajtani Társaság és a Magyar Talajvédelmi Szövetség. A szakmaiság közvetítése a gyakorlatban a legnagyobb kihívás, a tudományos oldal ezáltal a gyakorlattal közvetlen tud találkozni.

A Magyar Talajtani Társaság és a Magyar Talajvédelmi Baktérium –gyártók és –forgalmazók   Szakmai Szövetségének vezetői bíznak abban, hogy számos értékes gyümölcsöt terem majd a talajos együttműködés.