Magyarország szántóterületének közel 90%-án gabonaféléket, szemes- és silókukoricát, napraforgót és őszi káposztarepcét termesztünk. E gabonafélék, ipari és takarmánynövények gyökér- és szármaradványa átlagosan akár a 8-10 tonnát is elérheti hektáronként. Ez a szervesanyagtömeg jelentős tápelemtartalommal rendelkezik.
Ezért fontos és előnyös
A magyarországi mezőgazdasági melléktermékek közül a kukoricaszár és a búzaszalma együttes éves mennyisége 15-20 millió tonna, amelynek csak töredéke humifikálódik évente, hiszen sajnos még mindig bevett gyakorlat ezeknek a melléktermékeknek a területről való eltávolítása. A talajban történő lebontásuk során jelentős mennyiségű – a növények számára felvehető makro- és mezoelem – kerül a talajba. Ugyanakkor nem elhanyagolható a maradványok bontásával a talajba visszajuttatott mikroelemek mennyisége sem. Ezek alapján könnyen belátható, hogy jelentős gazdasági érdekünk is fűződhet e melléktermékek talajba juttatásához, hiszen a műtrágyázási költségeinket is lehetőségünk lesz csökkenteni.
Az állattenyésztés visszaszorulásával egyre kevesebb szerves trágyát juttatunk a talajokba, csaknem teljes mértékben műtrágyák felhasználásával végezve a tápanyag-utánpótlást. Köztudott, hogy a nitrogénalapú műtrágyák savanyítják a talajt, a humuszképződés és a szervesanyag-tartalom csökken, ennek megfelelően a talaj nitrogénforgalma romlik. Az alacsonyabb kémhatású talajban a talajélet számára fontos talajlakó baktériumok száma is csökken. A csökkenő mikrobiális fajszám és egyedszám következtében többek között a kötött kálium és foszfor nehezebben elérhető a növények számára.
A tápelemek feltárása és visszapótlása miatt elsődleges fontosságú, hogy ezek a növényi szár- és gyökérmaradványok milyen gyorsan és milyen mértékben bomlanak el, majd a tápanyagok feltáródása milyen ütemben történik. Ha a szármaradványok intenzívebb bomlását sikerül elérnünk egy jól megválasztott agrotechnikával – esetlegesen tarlókezelésre alkalmas mikrobiális készítményekkel –, akkor egy kevésbé jó előveteménynek számító növénykultúrából is sikerülhet megfelelő előveteményűnek számítót „előállítani”.
Pentozán-hatás és lebontásFontos szem előtt tartanunk azonban, hogy a sok tarlómaradvány kiválthatja a talaj átmeneti tápanyagkészlet-csökkenését. Az őshonos mikroorganizmusok, melyek ebben az időszakban az élettevékenységeikhez szükséges nitrogéntápanyagot folyamatosan veszik fel a talajból, jelentős mértékben elvonhatják azt a másodvetésként vetett kultúrnövény elől. E jelenséget pentozán-hatásként ismerjük. Bár a későbbiek során ezen őshonos mikrobák élettevékenysége folyamatosan megszűnik, és az általuk megkötött nitrogént „visszaadják” a talajnak, így a növényeknek is e hatás kiküszöbölésére az a megoldás, hogy egyes szárbontó baktériumtrágyák tartalmaznak olyan baktériumtörzseket, melyek nitrogénkötésükkel segíthetik a tarlókezelés hatékonyságát és a káros hatások kiküszöbölését.
Különböző növénykultúrák fő- és melléktermékének aránya és mennyisége
A talajok mikroflórája alapvetően meghatározza a talajban található lignocellulózok lebontását. A hazánkban forgalmazott tarlóbontó baktériumkészítmények olyan baktérium törzseket tartalmaznak, melyek képesek a lignocellulóz és hemicellulóz hatékony bontására. E célra leggyakrabban a Cellvibrio és Bacillusnemzetség egyes fajait használjuk. A Bacillus nemzetség tagjai közül a B. subtilis, a B. polymyxa, a B. licheniformis, a B. circulans használhatók leginkább. E nemzetségek egyes fajai az endoglükanázok és exoglükanázok mellett még egyéb enzimeket (amiláz, proteáz stb.) is termelnek, míg a Cellvibrio a lignocellulózbontó enzimet, a xilanázt termelik.
A megfelelő módon elvégzett tarlóhántással (jól megválasztott talajművelő eszköz, a szármaradványok kellő mértékben aprítottak, egyenletesen elterítettek) a talajbaktériumok áldásos, lebontó, mobilizáló tevékenysége során a következő, a növénytermesztés számára kedvező hatásokat érhetjük el:- a gyökér- és szármaradványok tápanyagai a következő növénykultúra számára felvehetővé válnak, csökkenthetők a kijuttatott műtrágyaadagok;- javul a talajszerkezet a szervesanyag-tartalom növelésével, humuszosodásával, így jobb víz-, levegő- és hőgazdálkodású talajokat kapunk;- a szármaradványok elbontásával jelentősen csökkentjük az azokon élő, talajból fertőző kórokozók és kártevők mennyiségét is.
A fentiekből adódóan kijelenthető, hogy a szalma-, valamint a szármaradványok cellulóz-, hemicellulóz- és lignintartalmának lebontása és az alkotórészek visszajuttatása a biokörforgalomba a talajtermékenység megőrzése szempontjából alapvető fontosságú, és lehetőségeinkhez képest meg kell teremtenünk a feltételeket ehhez.
Varga Sándor
biológiai talajerő-gazdálkodási szakmérnök
Magyar Talajbaktériumgyártók és- forgalmazók Szakmai Szervezete
